Anime lista | Animetaku
Overlord
2 értékelés
Eljött a népszerű Yggdrasil játék utolsó órája. Azonban Momonga (aki az Ainz Ooal Gown nevű céh vezetője) úgy dönt, hogy az utolsó pillanatáig a játékban marad, miközben a szerverek leállnak. Azonban annak ellenére, hogy az óra éjfélt ütött, Momonga még mindig benne van a játékban, ráadásul úgy tűnik, hogy a nem-játékos karakterek (NPC) saját személyiséggel rendelkeznek! Ezzel az abnormális helyzettel szembesülve Momonga megparancsolja hűséges szolgáinak, hogy segítsenek neki kivizsgálni a helyzetet, abban a reményben, hogy kiderítik, hogy vannak-e mások akik ugyanebben a helyzetben vannak. Forrás: Buredo01
Sakasama no Patema
2 értékelés
Patema egy fiatal lány egy titokzatos földalatti civilizációban. Ez a világ tele van rejtélyekkel. A lány sokat kalandozik az ottani alagutakban a másik világ után kutatva, amiről a barátja, Lagos olyan sokat mesélt. Ebben a világban, Aigában gyönyörű kék az ég, éjszaka pedig csillagok borítják az égboltot. Patema minden vágya, hogy eljusson oda és a saját szemével lássa. Patema egy nap szokás szerint megint a tiltott alagutakban járt, míg egyszer csak meglátott egy titokzatos lényt, menekülni kezdett. Menekülés közben megcsúszott és leesett egy óriási feneketlen gödörbe. Ezen keresztül egy másik világba kerül, ahol minden fejjel lefelé van. Itt az ellentétes irányba húzza a gravitáció. Persze mindenki más számára Patema van fejjel lefelé, és az ég felé húzza a gravitáció. Itt találkozik egy fiúval, név szerint Age. Patema izgalmas fordított világ-beli kalandja itt veszi kezdetét. Ismertető: Cyanoure
Sword Art Online Movie: Ordinal Scale
0 értékelés
A Sword Art Online incidens után, 2026-ban megjelent egy Augma nevű eszköz. Ez már kiterjesztett valóságot(AR) használ a virtuális valóság(VR) helyett. Nagyon gyorsan terjed. Majd egy játék is megjelenik hozzá, ami az Ordinal Scale névre hallgat. Eleinte minden jól megy, azonban egy idő után sorra jelennek meg a SAO-ból ismert boss-ok. A dolgok akkor fajulnak el amikor Asuna veszít egy ilyen boss ellen, és lassan kezdi elveszíteni az emlékeit a SAO-ról. Ekkor kezdődik a nyomozás, hogy megtudják mi is történt, és, hogy hogyan lehet megakadályozni. Írta: Buredo01
Sword Art Online [2.évad]
1 értékelés
Egy évvel azután, hogy kijut a Sword Art Online-ból, Kazuto Kirigaya visszatéra a való világba. A békéje azonban rövid életű, mivel egy új incidens történik a Gun Gale Online nevezetű játékban, ahol egy Death Gun nevű játékos úgy tűnik, hogy a játék segítségével öl embereket a való világban. A tisztviselők megkeresték Kazuto, hogy segítsenek a gyilkosságok nyomozásában. Kazuto ismét felveszi Kirito személyét, és bejelentkezik a Gun Gale Online-ba, hogy megállítsa a gyilkost. Miután bejutott, Kirito találkozik Sinonnal, egy magasan képzett mesterlövésszel. Hamarosan ő is belefolyik Death Gun üldözésébe, így együtt indulnak a Bullet of Bullets versenyen, ahol célpontjuk biztosan megfog jelenni. Kirito és Sinon versenybe szállnak, hogy megállítsák, mielőtt esélye lenne egy újabb életet követelni. Nem minden megy azonban simán, mivel a múltból származó hegek akadályozzák a fejlődésüket. Egy nagy tétű játékban, ahol a következő áldozat könnyen közülük való lehet, Kirito ismét az életét teszi kockára a virtuális világban. Forrás: Buredo01
Sword Art Online [1.évad]
2 értékelés
2022-ben a virtuális valóság ugrásszerűen fejlődött, melynek következtében megjelent egy játék is, a Sword Art Online (SAO). Ez a játék a „NerveGear” technológia segítségével a játékosok a saját gondolataikal irányíthatják avatarjaikat a játékon belül. Kazuto Kirigaya, azon kevés szerencsés ember közé tartozik, akik kézhez kapják a játék első szállítmányát. Mikor bejelentkezik, tízezer emberrel együtt Aincrad festői és kidolgozott világában találja magát, amely tele van fantasztikus középkori fegyverekkel és hátborzongató szörnyekkel. Az események azonban gyorsan kegyetlen fordulatba kerülnek, ugyanis hamar észreveszik, hogy nem tudnak kijelentkezni.Mint kiderül a játék készítője csapdába ejtette őket ebben az új világában, és amíg nem teljesítik a játék mind a száz szintjét, nem fognak tundni kiszabaulni. Ahhoz, hogy megmeneküljeek Aincrad elől, Kiritónak (Kirigaya) együtt kell működnie játékostársaival. Ámbár vannal akikben szövetségesre talál Kiritó, például Asuna Yuuki, aki a játék elől menekülve, a tisztogató csoport irányítója lessz. Tovább az is rontja a helyzetet, hogy a Sword Art Online nem csak egy játék ugyanis, aki meghal Aincradban, az a való életben is. Kiritonak alkalmazkodnia kell új valóságához, meg kell küzdenie a túléléséért. Vajon sikerül-e neki kijutni, vagy ő is a játék álddozatává válik? Forrás: Buredo01
Air Gear
0 értékelés
Az Air Trecks-ek, motoros és futurisztikus görkorcsolyák, amelyek az új őrületet jelentik. Bár minden AT sebességkorlátozóval van ellátva, a "Storm Riders" néven ismert vakmerő közösség elég bátor ahhoz, hogy manipulálja az eszközt. A földalatti csatákban Air Treckseket használva az egyes csapatok értékes alkatrészekre vagy csapatemblémákra (a becsületük szimbóluma) tesznek fogadást, hogy uralják az utcákat. Ebben a korszakban él Itsuki Minami is, egy középiskolás diák, aki az utcai harcokról híres. Mindig olyan magasságokat akar elérni, amire más nem képes, a vakmerő punk legjobb barátai, Kazuma Mikura és Onigiri mellett minden akadályt áttör, ami az útjába áll. Amikor azonban felfedez egy pár Air Trecket a házában, végre megnyílik az út igazi vágyához, az egek uralkodásához. Forrás: Buredo01
Allison to Lillia
0 értékelés
A két ország között több száz éve háború dúl. Allison és Will küldetése, hogy megtalálják a kincset amely véget vet a háborúnak. Reményüket lányuk, Lillia örökli, aki minden erejével arra törekszik, hogy a két részt egy országgá kovácsolja. Az anime, arra ösztönzi a fiatalokat, hogy higyennek egy gyűlölet és háború mentes világban, amely mind nemzetiségtől, mind nézetektől független. Forrás: Buredo01
Alice to Zouroku
0 értékelés
Sana nem egy hétköznapi kislány; egy különleges képességgel rendelkezik, amelyet "Alice álma" néven ismernek. Erejének köszönhetően, amely lehetővé teszi számára, hogy bármit létrehozzon a képzeletéből, csak a laboratóriumot ismeri, ahol kisérleteket végeznek rajta. A külvilágot szeretné megtapasztalni, megszökik, és egy kisboltban találkozik egy makacs, öreg virágárussal, Zouroku Kashimura-val. Túl hamar utolérik üldözői, és Zouroku Sana gondjaiba keveredik.Zouroku azonban nem próbálja elhatárolni magát, hanem kezet nyújt Sanának. Értékeit és igazságérzetét követve még az üldözőknek is ad egy darabot eszéből. Zouroku ezután szállást kínál Sanának, ezzel megkezdődik a valószínűtlen páros küzdelmekkel teli élete. Forrás: Buredo01
1
Az oldal még béta fázisban van, így előfordulhatnak hibák, illetve hiányozhatnak funkciók. Ha hibát észlelsz, nyugodtan vedd fel velünk a kapcsolatot. Folyamatosan frissítünk.